· Névnap: Imre

Média

mmonline.huMédia

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok…

MárkamonitorMédia

Katona Andor: „Kreatív vezetőként már nem az a feladatom, hogy egy-egy műsorban alkotóként teljesen elmerüljek”

A Big Picture 2027 konferencia előtt körülnéztünk a televíziós cégek háza táján, készítettünk egy kisinterjú-sorozatot a nagy bejelentések előtt. Következő beszélgetőpartnerünk Katona Andor kreatív vezető, TV2 Csoport. Hét évvel ezelőtt, 2019-ben érkeztél a TV2-höz. Azt mondják, a sejtjeink ennyi…

mmonline.huMédia

Negyedik éve a világ legjobb munkáltatói között a JYSK

A JYSK 2026-ban immár negyedik éve szerepel a Forbes világ legjobb munkáltatóit bemutató rangsorában. A nemzetközi elismerést a vállalat eddigi legerősebb munkavállalói elégedettségi eredményei támasztják alá. A JYSK magyarországi működését idén a Top Employer minősítéssel is elismerték, amelyet a…

Digital HungaryMédia

A Temu csatlakozott az oriGIn szervezethez a földrajzi árujelzők online védelmének előmozdítása érdekében - DigitalHungary

A Temu globális e-kereskedelmi platform társult tagként csatlakozott az oriGIn szervezethez, a földrajzi árujelzőkkel foglalkozó szervezetek globális szövetségéhez. A földrajzi árujelzők (GI-k) gazdasági, társadalmi és kulturális értéket képviselnek, és olyan termékeket védenek, amelyek egyedi…

MárkamonitorMédia

Kónya Gergely: „Számomra egyértelműen a reality a legizgalmasabb műfaj”

A Big Picture 2027 konferencia előtt körülnéztünk a televíziós cégek háza táján, készítettünk egy kisinterjú-sorozatot a nagy bejelentések előtt. Következő beszélgetőpartnerünk Kónya Gergely kreatív vezető, RTL Magyarország. Átalakult az RTL Magyarország szórakoztató és fikciós műsorokért felelős…

mmonline.huMédia

Soha nem vettek még ennyi lakást külföldiek Spanyolországban

Spanyolországban egy év alatt 12 százalékkal drágultak a lakások, a külföldi vevők aránya pedig idén tavasszal minden korábbi csúcsot megdöntött. A magyar vásárlóknak közben az árfolyam kedvez. Egy 400 ezer eurós tengerparti lakás forintban most több mint 9 millióval kerül kevesebbe, mint…

mmonline.huMédia

Európa 250 leggyorsabban növekvő startupja között a Diverzum

Jelentős nemzetközi szakmai elismerést ért el a Diverzum, a rangos európai technológiai és üzleti hírportál, a Sifted rangsorában bekerült Európa 250 leggyorsabban növekvő startupja közé, a DACH & CEE régiós listán pedig a kiemelkedő 42. helyet szerezte meg. Az 5. születésnapját ünneplő magyar…

Digital HungaryMédia

Új QR-kódok jönnek a boltokba, a kassza is kiszűrheti a lejárt élelmiszereket – A telefonunk is figyelmeztethet, ha veszélyes terméket vásároltunk - DigitalHungary

A következő években fokozatosan megjelenhetnek a boltokban azok az új generációs QR-kódok, amelyek segítségével a pénztárgépek automatikusan felismerhetik a lejárt vagy visszahívott termékeket. A technológia digitális garanciajegyeket, részletes termékinformációkat és közvetlen biztonsági…

mmonline.huMédia

Izgalmas sorozatokkal erősít a National Geographic

A National Geographic bejelentette, milyen új műsorokkal várja a nézőket a következő hónapban. A premierek között izgalmas bűnügyi és történelmi sorozatok, a repülés legsúlyosabb katasztrófáit feldolgozó széria, valamint a tengeri élővilág megóvásáért folytatott kutatásokat bemutató különkiadás is…

Digital HungaryMédia

Évi több, mint kétmilliárd forint megtakarítás: megszűnik a Nemzeti Sportrádió, saját gyártásba kerül a Petőfi Rádió - DigitalHungary

A Független Közmédia Testület jóváhagyásával megszűnik a Nemzeti Sportrádió. A Kossuth Rádió hallgatói továbbra is naponta kapnak sporthíreket. Belső gyártásba kerül és változatlan stábbal működik tovább a Petőfi Rádió. Közben a közmédia évente több, mint kétmilliárd forintot takarít meg.

mmonline.huMédia

Saját, AI-ra épülő ügynökséget alapított az IAB Hungary volt elnöke

Evenmark.ai néven saját digitális ügynökséget indított Lunczner Ádám. A 18 év szakmai tapasztalatára építő alapító a mesterséges intelligenciát az ügynökség teljes működésébe beépíti, a kampánytervezéstől és az analitikától a keresőoptimalizáláson át a reklámfilmkészítésig. Az Evenmark.ai…

MárkamonitorMédia

Németh S. Szilárd: „Tökéletesen elégedett vagyok a portfóliónkkal, és azzal a mérettel, amekkorára nőttünk.”

A Big Picture 2027 konferencia előtt körülnéztünk a televíziós cégek háza táján, készítettünk egy kisinterjú-sorozatot a nagy bejelentések előtt. Következő beszélgetőpartnerünk Németh S. Szilárd vezérigazgató, ATV. Eredeti végzettséged szerint jogász lennél. Nem bánod, hogy pályát változtattál?…

A mentéshez lépj be.

Belépés

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.