· Névnap: Imre

Média

mmonline.huMédia

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok…

mmonline.huMédia

Negyedik éve a világ legjobb munkáltatói között a JYSK

A JYSK 2026-ban immár negyedik éve szerepel a Forbes világ legjobb munkáltatóit bemutató rangsorában. A nemzetközi elismerést a vállalat eddigi legerősebb munkavállalói elégedettségi eredményei támasztják alá. A JYSK magyarországi működését idén a Top Employer minősítéssel is elismerték, amelyet a…

mmonline.huMédia

Soha nem vettek még ennyi lakást külföldiek Spanyolországban

Spanyolországban egy év alatt 12 százalékkal drágultak a lakások, a külföldi vevők aránya pedig idén tavasszal minden korábbi csúcsot megdöntött. A magyar vásárlóknak közben az árfolyam kedvez. Egy 400 ezer eurós tengerparti lakás forintban most több mint 9 millióval kerül kevesebbe, mint…

mmonline.huMédia

Európa 250 leggyorsabban növekvő startupja között a Diverzum

Jelentős nemzetközi szakmai elismerést ért el a Diverzum, a rangos európai technológiai és üzleti hírportál, a Sifted rangsorában bekerült Európa 250 leggyorsabban növekvő startupja közé, a DACH & CEE régiós listán pedig a kiemelkedő 42. helyet szerezte meg. Az 5. születésnapját ünneplő magyar…

mmonline.huMédia

Izgalmas sorozatokkal erősít a National Geographic

A National Geographic bejelentette, milyen új műsorokkal várja a nézőket a következő hónapban. A premierek között izgalmas bűnügyi és történelmi sorozatok, a repülés legsúlyosabb katasztrófáit feldolgozó széria, valamint a tengeri élővilág megóvásáért folytatott kutatásokat bemutató különkiadás is…

mmonline.huMédia

Saját, AI-ra épülő ügynökséget alapított az IAB Hungary volt elnöke

Evenmark.ai néven saját digitális ügynökséget indított Lunczner Ádám. A 18 év szakmai tapasztalatára építő alapító a mesterséges intelligenciát az ügynökség teljes működésébe beépíti, a kampánytervezéstől és az analitikától a keresőoptimalizáláson át a reklámfilmkészítésig. Az Evenmark.ai…

mmonline.huMédia

Eljárás a Hír TV és a Hír FM ellen

Eljárást indított a Hír TV és a Hír FM ellen a Médiatanács, mert műsorvezetőjük nem határolódott el kellő határozottsággal annak a betelefonálónak a kijelentésétől, aki „genetikai selejtnek” nevezte a miniszterelnököt. Kiterjesztette a testület a Kossuth Rádióval szemben zajló eljárást, mert a…

mmonline.huMédia

Vida Ferenc az InStyle és az InStyle MEN élén folytatja

2027. január 1-jétől Vida Ferenc lesz a Marquard Group Hungary két prémiummagazinja, az InStyle és az InStyle MEN közös főszerkesztője. A szakember a női és a férfimagazinok világát egyaránt jól ismeri, így érkezésével új fejezet kezdődhet mindkét márka életében. Vida Ferenc neve jól ismert a…

mmonline.huMédia

Ki felel, amikor az AI már cselekszik is?

A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért, amikor a rendszer már nemcsak elemez, hanem…

mmonline.huMédia

Megérkezett a LEGO Csoport eddigi legnagyobb építőkészlete

Több mint 12 ezer építőelemből áll, 62 centiméter magas, és a világ egyik legismertebb építészeti remekművét kelti életre a LEGO Csoport legújabb, felnőtt rajongóknak szánt készlete. A Barcelonában álló ikonikus templom, a Sagrada Família (A Szent Család-templom) részletgazdag mását Rok Žgalin…

mmonline.huMédia

Három European Excellence-shortlist az Uniomediának

Három döntős helyezéssel várja az Uniomedia a 2026-os jubileumi European Excellence Awards december 11-i díjátadóját – a legtöbb shortlisttel a magyar ügynökségek között. A Telekom Magyarország Wear Your Words kampánya, amely mesterséges intelligencia felhasználásával a toxikus online…

mmonline.huMédia

Nagy változások az MBH-nál

Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más…

mmonline.huMédia

Tényleg tudja egy okosóra, hogyan alszunk?

A napi nyolc óra alvás az utóbbi évek legnagyobb átverése, ha az elegendő idő nem társul kielégítő minőséggel. Éppen ezért sokan már az okosórájukkal monitorozzák azt, hogy rájöjjenek, miért ébrednek néha nyolc óra alvás után is fáradtan. A HONOR Watch 6 funkciói ezeket az igényeket is lefedik, és…

mmonline.huMédia

Ezért nő a fűtésszámla

Hiába tekergetjük a fűtést, még mindig pulóverben üldögélünk a kanapén, miközben a fűtésszámlánk is egyre magasabb? Ideje nyomozni, miért szökik a meleg, és mit tehetünk a felesleges kiadások ellen! A tettes lehet egy huzatos ablak, egy rosszul záródó ajtó, a hideg külső fal vagy az, hogy nincs…

mmonline.huMédia

Jönnek a Disney+ közönségkedvenc sorozatai

Sikersorozatok, kasszasikerek, exkluzív saját gyártású tartalmak és élő futballközvetítések várják a nézőket a Disney+-on, a Disney, a Pixar, a Marvel, a Star Wars, a National Geographic és a Hulu streamingfelületén. Újra itt a tél és ezzel együtt újra itt vannak a Disney+ közönségkedvenc…

mmonline.huMédia

Az ügynökaktákról érkezik új sorozat a Dunára

Mit bizonyít egy név az ügynökaktákban? Hogyan hatnak az elhallgatott történetek a következő generációkra, és miként lehet szembenézni felmenőink döntéseivel és azok következményeivel? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Szily Nóra műsorvezető, pszichológus és Orvos-Tóth Noémi klinikai…

mmonline.huMédia

Megszűnő igazgatóságok, munkába álló elnökhelyettesek az NMHH-nál

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2026. november elsejével megszüntette az Elemzési, valamint a Médiapiaci Együttműködési és Kutatási Igazgatóságot. Az ott dolgozók, valamint további egy igazgató szerződésének felbontásával összesen 15 fővel csökkent a Hatóság 766 fős létszáma. A…

mmonline.huMédia

Átszervezés az RTL Magyarországnál

November 1-jétől egységes Marketing és Kommunikációs Igazgatóságot hoz létre az RTL Magyarország. Az új szervezet a televíziós csatornák, az RTL+ streamingplatform és a műsorok marketingje mellett a vállalati, a B2B és a belső kommunikációt is összefogja. Az igazgatóságot Baráth Péter vezeti,…

mmonline.huMédia

Már tárgyalnak a leépítésekről a közmédiában

A közmédia megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. A közmédia közlése szerint ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. A közmédia megbízott vezetése az átfogó…

mmonline.huMédia

Újabb 500 padelpálya épülhet Magyarországon

Akár 500 új padelpálya is épülhet Magyarországon a következő években, ahogy a világ egyik leggyorsabban terjedő ütős sportága egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is. A Magyar Padel Szövetség előrejelzése szerint a fejlesztések a nagyvárosok után egyre több kisebb települést is…

mmonline.huMédia

Így változtatja meg az autóvásárlást az AI

Az autóvásárlók ma már egyre felkészültebben érkeznek a kereskedésekbe: online tesztek, összehasonlító oldalak és mesterséges intelligencián alapuló keresők segítségével már a szalon felkeresése előtt alaposan leszűkítik a választékot. A Schiller Autó Család tapasztalatai szerint azonban a…

Nincs több hír ebben a nézetben

A mentéshez lépj be.

Belépés

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.