· Névnap: Imre

Legfrissebb

ZalaPressRegionális

Azbesztügy: 600 millió forintos hitelt venne fel Zalaegerszeg

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen. Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) az ülést követően Facebook-oldalán…

ZalaPressUtazás

Aszfaltangyal - 40 tonna történet Zalából (III. rész.) - A tamponos poén miatt hívták szőnyeg szélére a női kamionsofőrt

Ott álltam az irodában a szőnyeg szélén makacsul, egyenes háttal, miközben záporoztak felém a kioktató, lealázó mondatok. Az irányítók királya szinte szétfolyt a székben, miközben rám zúdította főbenjáró bűnömet. Magamban jót vigyorogtam a helyzeten, de az arcomra komolyságot erőltettem, mintha…

ZalaPressRegionális

Buszbaleset Zalaegerszegen: két ember ellen emelt vádat az ügyészség

A 35 éves, zalaegerszegi férfi 2025. május 22-én 14 óra körüli időben, a 20. járatszámú, zalaegerszegi helyijáratú autóbusz sofőrjeként közlekedett Zalaegerszegen, a Kovács Károly téren. A sofőr éppen megállt az autóbusz-megállóban, majd az utasok le- és felszállítását, az ajtók bezáródását…

ZalaPressRegionális

Autóbalesetben meghalt két ukrán férfi Zalaegerszeg határában

Két ukrán férfi meghalt, miután autójukkal egy fának ütköztek csütörtökre virradó éjjel Zalaegerszeg határában. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt közölte: egy kanyarban letért az úttestről, majd fának hajtott egy gépkocsi Zalaegerszeg és Gellénháza között, a 7401-es út…

ZalaPressÁltalános hírek

A magyarok elsöprő többsége a Balaton védelmét akarja

A lakosság négyötöde a természetvédelmet helyezné a befektetői érdekek elé, a többség szerint pedig az államnak kell lépnie a tópart védelmében – derül ki a 21 Kutatóközpont országos, reprezentatív kutatásából. A válaszadók 72 százaléka azt is támogatná, hogy a Balaton partján felfüggesszék az új…

ZalaPressRegionális

Huszadszor díjazta Zala kiválóságait a VOSZ

Pap Lujza, dr. Kósa Dezider Rudolf és dr. Gölles Martin kapta a 2026. évi Zala Megyei Prima Díjat. A jubileumi gálán a vállalkozói teljesítményt és a kiemelkedő társadalmi szerepvállalást is elismerték. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Zala Megyei Szervezete október…

ZalaPressGazdaság

Milliókat ért a pénzügyi tudás: taroltak a zalaegerszegi diákok

Huszonhárom középiskolás diák, három felkészítő pedagógus és három iskola részesült elismerésben az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ )által szervezett vetélkedő, a Pénzmesterek idei díjátadóján. A 2026-os versenyen 2400 tanuló vett részt, a legeredményesebb diákok, felkészítő tanárok…

ZalaPressUtazás

Aszfaltangyal - 40 tonna történet Zalából (I. rész.)

"Nekem nem kell jogsi, tök felesleges!" – ha valaki 20 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy egyszer egy 40 tonnás szerelvénnyel szelem át az Alpokat, valószínűleg körberöhögöm... Pedig anyám mindent megtett. Egész középsuliban az ő hegyi beszédét hallgattam a jogosítványról, és ahogy közeledett az…

ZalaPressGazdaság

Zalában is csökkenti a metánkibocsátást az E.ON

Mérföldkőhöz érkezett az E.ON Hungária Csoport gázhálózata üzemeltetésében: minden nyomásszabályozó állomásán digitális vizsgálati rendszert vezetett be. A fejlesztés célja a metánkibocsátás csökkentése, az ellátásbiztonság növelése és a biztonságos hálózatüzemeltetés. Az E.ON hat dunántúli…

ZalaPressSport

Tóth István Emlékverseny és birkózó jubileum Nagykanizsán

Szombaton a Zsigmondy-tornacsarnok adott otthont a Tóth István Emlékversenynek a Kanizsai Birkózó Sportegyesület (KBSE) szervezésében. A megmérettetés egyben az U10-es, U11-es és U13-as korosztályok Birkózó Területi Kupája is volt, ahol a Dunántúl szinte egészéről érkező több mint 200 fiatal…

ZalaPressRegionális

Nem finanszírozza tovább Zalaegerszeg a kertvárosi posta üzemeltetését

Januártól nem tudja finanszírozni Zalaegerszeg önkormányzata a város támogatásával 2022-ben újranyitott kertvárosi posta üzemeltetési költségeit - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a közgyűlés döntéseit ismertetve felidézte,…

ZalaPressRegionális

Vezetői kinevezések a Nagykanizsai Járásbíróságon

Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke 2026. október 15. napjával újabb 6 évre nevezte ki Domjánné dr. Kormányos Edit Katalint a Nagykanizsai Járásbíróság elnökének. Szintén 6 évre kapott megbízást dr. Török Judit elnökhelyettes is. (Fotó: laptársunk. Dél-Zala Press) Domjánné dr.…

ZalaPressKultúra

Idősotthonban játszódó film nyerte a Göcsej Filmszemle fődíját

A Gacsal Zsolt által rendezett, egy idősek otthonában játszódó Sovány hold című kisjátékfilm nyerte el a XXII. Göcsej Filmszemle fődíját, az eredményeket szombat este hirdették ki Zalaegerszegen. A Zalaegerszegi Médiacentrum alá tartozó Zalaegerszegi Televízió (ZTV) filmes seregszemléjére idén…

Nincs több hír ebben a nézetben

A mentéshez lépj be.

Belépés

Nincs még fiókod? Regisztrálj ingyenesen

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.