Szombathelyi ügynökakták: Volt hivatalvezető, egykori püspök, nyugdíjazott pap a nyilvántartásban
A kereshető adatbázisban első nekifutásra nem sok szombathelyi nevet találtunk.
A kereshető adatbázisban első nekifutásra nem sok szombathelyi nevet találtunk.
Azaz: "Nanu-nanu", "Göndör" és "Déva".
A biztonságpolitikai szakértő esetében a beszervezés alapja: "elvi-hazafias".
A balesetben mindkét sofőr megsérült.
"QUIZ" volt a feődneve.
Élesedik a nyitottaktak.hu, mi pedig egy filmet ajánlunk, amelynek a középpontjában a múlttal való szembenézés áll.
A Vas Megyei Főügyészség más bűncselekmények mellett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő vádlottal szemben.
A demokraták a képviselőházban kényelmes, a szenátusban elsöprő többséget szereztek.
Csapadék nem várható.
November 4-től, azaz mától lehet keresni.
Egy rendkívül nehéz döntés előtt áll Dr. Varjú Gábor, a Szombathelyi Állatkórház egyik vezetője.
Röviden nyilatkozott megválasztása után az új legfőbb ügyész.
A volt miniszterelnök szerint megfigyelték őt és a feleségét a kommunizmus ideje alatt.
Elkísértük egy erdei sétára, ahol kiderült: néha elég egy korhadt fatörzs ahhoz, hogy az ember egy egészen másik világba csöppenjen.
Egyben 500 ezer forint sérelemdíjat is fizetniük kell.
A Vas Megyei Főügyészség korábbi főügyészhelyettese Baka András második jelöltje a posztra, miután Szathmáry Zoltánt nem támogatta a Tisza Párt.
Egy szombathelyi táblacsoport láttán könnyen zavarba jöttem.
Egy forrásnál és egy óvódánál merültek fel problémák.
Ennek a pénznek egy részét át lehet tenni a kohéziós operatív programokba, és az így átcsoportosított pénz akár településfejlesztésre is felhasználható lenne.
193 igen szavazattal.
A gázolaj átlagára már 88 forinttal haladja meg a benzinét.
Nincs több hír ebben a nézetben