· Névnap: Imre

Legfrissebb

DriveUtazás

A világ egyik legmenőbb nyaralóhelye volt, ma már a turisták sem kérnek belőle

Tíz évvel ezelőtt Tulum még a világ egyik legdivatosabb nyaralóhelyének számított, ahol hírességek és tehetős turisták fordultak meg. A mexikói üdülőváros azóta sokat veszített vonzerejéből. A látogatók száma jelentősen visszaesett, a szállodák egyre kevesebb vendéget fogadnak, és már a…

DriveUtazás

Európa legszebb szabadtéri jégpályái közé válogattak egy budapestit

A téli utazásoknak nem kell a karácsonyi vásárokra korlátozódniuk: Európa számos nagyvárosában különleges környezetben kialakított szabadtéri jégpályák is várják a látogatókat. Mutatunk 12 helyszínt, ahol kastélyok, történelmi épületek és városi parkok adják a hátteret a korcsolyázáshoz.

DriveUtazás

Vörös Halál Tornya: politikai foglyok őrölték az uránt a szovjet atomprogramhoz

Csehország északnyugati részén, Ostrov közelében áll egy óriási ipari torony, ami első pillantásra akár egy elhagyatott gyárépületnek is tűnhet. A Vörös Halál Tornya azonban a kommunista diktatúra egyik legsötétebb időszakának emlékét őrzi: az itt működő kényszermunkatáborban politikai foglyokkal…

DriveUtazás

Milliók esznek mérgező kagylót Indonézia legnagyobb városában

Indonézia egyik legnépszerűbb tengeri étele a zöldkagyló, ami alacsony ára miatt széles körben fogyasztott alapanyagnak számít. Jakartában azonban a helyi halászok egyre nehezebb körülmények között jutnak hozzá, fogyasztása pedig komoly egészségügyi kockázatokat is rejthet. A háttérben egy…

DriveGasztro

Szinte remeg a tajvani piskóta: olyan puha, hogy elolvad a szájban

A tajvani castella már a látványával is felkelti a figyelmet, az igazi meglepetés azonban az első falatnál érkezik. A sütemény piskótája rendkívül légies és puha, különleges állagát pedig egyszerű alapanyagokból, gondosan kidolgozott technikával érik el.

DriveUtazás

Karácsonyi vásárok Bécsben: már november 6-án indul a szezon

A magyar utazók körében is népszerű Bécsben már november elején megnyílnak az első karácsonyi vásárok, köztük a schönbrunni kastélynál és a Stephansplatzon rendezett adventi vásár. A város egyik legismertebb eseménye, a Rathausplatzon tartott Wiener Christkindlmarkt november 13-án kezdődik.…

DriveUtazás

Bolondtornyok magasodnak az Alföldön, kevesen tudják, mire szolgáltak

Mezőhegyes határában különös, téglából épült tornyok magasodnak, amelyekről első pillantásra nehéz megállapítani, milyen célt szolgálhattak. A helyiek csak bolondtornyoknak nevezik őket, történetük azonban szorosan kapcsolódik a település világhírű lótenyésztési múltjához.

DriveGasztro

Magyar boltokban is kapható a világ legjobb vaja

Október végén frissítette a TasteAtlas a világ legjobb vajait bemutató rangsorát, külön sorrendbe állítva a vajtípusokat és a konkrét márkákat. Utóbbi listán főként kézműves termékek végeztek az élmezőnyben, a vajtípusok között azonban az ír vaj lett az első, aminek egyik legismertebb képviselője…

DriveUtazás

Almának néznéd, pedig egyetlen harapás is megölhet

A Karib-térség tengerpartjain egy apró, almára emlékeztető gyümölcs is komoly veszélyt jelenthet. A manszanilyafa termése súlyos mérgezést okozhat, de a növény többi része sem ártalmatlan: már a nedvével való érintkezés is fájdalmas sérüléseket idézhet elő.

DriveUtazás

10 mesebeli falu Európában, ha idén már elkerülnéd a nagyvárosokat

Az év vége közeledtével érdemes a népszerű európai nagyvárosokon és a híres karácsonyi vásárokon túl is körülnézni. A kontinens kisebb települései között ugyanis számos olyan falu akad, amely nyugodtabb környezetével és változatos látnivalóival akár egy többnapos kiránduláshoz is ideális. Ezek…

DriveUtazás

Még ma is a város fölött lógnak Grúzia „repülő koporsói”

Grúzia nyugati részén, meredek hegyoldalak közé szorulva fekszik Csiatura, ahol a házak fölött ma is rozsdás kötélpályák és elhagyott felvonóállomások idézik a szovjet korszakot. Az egykor bányászokat és helyieket szállító, szűk fémkabinok idővel annyira elhasználódtak, hogy a „repülő koporsók”…

DriveUtazás

5 különleges étterem a Bakonyban, köztük egy Michelin-ajánlott bisztró is

A Bakony egész évben népszerű a kirándulók körében, a túraútvonalak mellett azonban a környék éttermeit is érdemes felfedezni. A kreatív bisztróktól a Michelin-ajánlott vendéglátóhelyekig öt olyan bakonyi éttermet ajánlunk, amelyek egy kirándulás utáni ebédhez vagy egy ráérős vacsorához is jó…

DriveGasztro

4 különleges vegetáriánus fogás, amiért húsevőként is visszamennénk

A vegetáriánus konyha sokáig afféle kényszerű mellékszereplő volt az étlapokon: egy-egy köretből összerakott tányér azoknak, akik éppen nem kértek húst. Ma már egészen más a helyzet. A hazai éttermek séfjei egyre nagyobb figyelmet és kreativitást fektetnek a hús nélküli fogásokba, és nem ritkán…

DriveUtazás

250 rendőr sem fedezte fel, mi épül egy olasz hegy belsejében

Torino közelében, egy hegy belsejében különös templomrendszer húzódik, amit egy spirituális közösség tagjai több mint egy évtizeden át titokban építettek. Az Emberiség Templomai nevű komplexum termeit színes freskók, mozaikok és üvegkupolák díszítik, létezésükről ráadásul az olasz hatóságok csak…

DriveUtazás

300 forintos belépő is van: nagyot akcióznak novemberben a magyar fürdők

Novemberben a megszokottnál több és jelentősebb kedvezményt kínálnak Magyarország termálfürdői. Van, ahol a belépők árából engednek, máshol extra szolgáltatásokat biztosítanak a jegyek mellé. Mutatjuk, melyik fürdőben milyen akciókra számíthatunk az ősz utolsó hónapjában.

DriveUtazás

9+1 varázslatos európai úti cél, amit télen kell meglátogatni

Hangulatos karácsonyi vásárok, hófödte hegycsúcsok és napsütötte tengerpartok: Európa a téli hónapokban is változatos úti célokat kínál, a nyüzsgő nagyvárosoktól a csendesebb, természetközeli vidékekig. Az Euronews válogatása alapján tíz olyan helyet mutatunk be, amit az év leghidegebb időszakában…

DriveUtazás

Hónapokra bezárt Magyarország egyik legszebb kilátója

Idén már nem látogatható a Sasbérci-kilátó, melynek tetejéről a Börzsönyre és a Mátrára, tiszta időben pedig akár a Tátrára is rálátni. A szezonális lezárás várhatóan 2027 áprilisában ér véget, így legközelebb csak jövő tavasszal kereshetjük fel.

DriveUtazás

10 olcsó európai város, ahol 2027-ben sem kell vagyonokat költeni

Ha 2027-ben megfizethető európai városlátogatást tervezünk, a legnépszerűbb úti célokon túl is érdemes körülnézni. A Balkántól egészen Spanyolországig tíz olyan várost mutatunk, ahol látnivalókból sincs hiány, az étkezés és a helyi közlekedés pedig sokszor jóval kevesebbe kerülhet.

DriveUtazás

Évtizedekre befalazták Budapest sziklába vájt templomát

A Gellért-hegyi sziklatemplom bejáratánál ma is látható egy darab abból a betonfalból, ami évtizedeken át elzárta a szentélyt a hívek elől. A pálosok számára kialakított barlangtemplom története azonban jóval korábban, egy franciaországi zarándoklat nyomán kezdődött.

DriveUtazás

Tragikus szerelem állhat a Balaton szív alakú sírkövei mögött

Balatonudvari régi temetője a tó északi partjának egyik kevésbé ismert látnivalója, ahol több mint ötven szív alakú sírkő maradt fenn. Hogy miért éppen ilyen formát kaptak, arra a mai napig nincs biztos válasz, a kövek eredetéhez azonban több történet is kapcsolódik.

A mentéshez lépj be.

Belépés

Nincs még fiókod? Regisztrálj ingyenesen

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.